FIGYU!

Partnerünk: az A Balaton>>> Balatonikumok, értékek, csodák, tudnivalók, nem csak sznoboknak, nem csak nyáron:)

Balaton lenne, (volt) ez is:)

Mivel ez egyfajta "blogrendszer" innen navigálhatunk el, vagy vissza más a Balatonnal és környékével kapcsolatos témákra, tartalmakra, melyek:

Káli Képes Krónika
Kővágóörs blogja
Balatonhenye bolgja

Talán ami már nem is igaz: az már maga a BalatonBlog történelem, melynek becses darabjait itt szemlézem:

Balatonblog
Blog egy Blogról
BALATONIQM
BalatonONline

Tengőd az Tengőd

2003.11.30. 14:03 ivcsek

Nem mondom: nem kapkodták el a tengődiek, hogy felfedezzék van róluk szó, szó van róluk az interneten. Öt hónapja, jegyeztem be oda utoljára róluk valamit, vártam: talán felfedezik.

Nincs más hátra hát, mint előre: amit akkor megtehettem volna, pótlom. Az alábbiakban összegzem, mit találtam akkor róluk a Google keresőben az első 50 találat között. (Azóta csak annyi változott, hogy a Somogyi Hírlap online közzé tett a településen történtekről néhány cikket, illetve, hogy az általam létrehozott blog - Tengőd, az tengőd- a találati listák vezető helyére kúszott a Tengőd címszó alatt, ami ugye… :)

Az első találati helyet birtokló gyaloglo.hu-n semmilyen tengődi tartalmat nem találtam, (hacsaknem az irányítószámot, vagy a körzet hívószámát nem számítom) pedig, ha legalább egy e-mail címet felleltem volna, nagyon megörültem volna neki –e!

1106tengod

Ráakadtam  azonban a község címerére és heraldikai leírására (amit általában a megyei közgyűlések honlapja, mint ez esetben is  minden településről tartalmazni szokott)

„A címerben szereplő két szablya a vitézség jelképe. Tengőd szülötte Bornemissza János törökverő vitéz, és Zsebeházi István, aki Perczel Mór hadtestének volt századosa, és a vezetésével több falubeli is részt vett az 1848/49-es szabadságharcban. Az arany búzakalász a mezőgazdasági termelésre, a két szarvasagancs a nagyvadakban gazdag környékre utal.”

1106szzados

A falu határában honfoglalás kori temetőre (Tengőd-Hékútpuszta) utalnak tudományos publikációra mutató internetes nyomok, de a meglévő temetőben szépen felújítva megtalálhatjuk Zsebeházi István százados sírját, vagy felkereshetjük Gaál János egykor volt községi jegyző romos mauzóleumát.

1106plbnia

Ha már a régmúltnál tartunk, Pallas nagy lexikona Tengődről: „nagyközség Tolna vármegye dombovári j.-ban, (1891) 1282 magyar lak., postahivatallal és postatakarékpénztárral.” 

 

Dr Demszky Gábor írásai között a Magyar Elektronikus Könyvtár megemlíti a Népművészeti Intézet megrendelésére készült „Kisközségek a megyehatáron” (Kánya - Tengőd - Bedegkér – Somogyegres 1978.) kéziratot, ami arra utal, hogy a mostani főpolgármester annak idején felfedezte magának e tájat.

eMagyarország link van, de nincs mögötte semmilyen információ (például jó lenne tudni mikor lesz innen is elérhető a világháló!).

1106fkgp

A legjobblap , illetve az origo bemutatja: Barkóczy Gellért (1931, Tengőd) – FKGP képviselőt, mint a falu szülöttét, hírességét.

Nagyjából ezt lehet látni, tudni virtuálisan Tengődről, szigorúan a kereső első 50 találatát végigböngészve, a helyi lap cikkeit nem szemlézve. (Ezt megtettem időközben a hírek kategóriában!)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://tengod.blog.hu/api/trackback/id/tr7887672

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása