FIGYU!

Partnerünk: az A Balaton>>> Balatonikumok, értékek, csodák, tudnivalók, nem csak sznoboknak, nem csak nyáron:)

Balaton lenne, (volt) ez is:)

Mivel ez egyfajta "blogrendszer" innen navigálhatunk el, vagy vissza más a Balatonnal és környékével kapcsolatos témákra, tartalmakra, melyek:

Káli Képes Krónika
Kővágóörs blogja
Balatonhenye bolgja

Talán ami már nem is igaz: az már maga a BalatonBlog történelem, melynek becses darabjait itt szemlézem:

Balatonblog
Blog egy Blogról
BALATONIQM
BalatonONline

A marketing tengődése, Tengődön

2003.11.30. 12:04 ivcsek

tengd3_hsk_emlkmve_princ_istvnnValakinek rég óta ott tengődött az ÖTLET a fejében. Talán agyára ment a „Vissza a jövőbe” újra és újrajátszása, mert nem volt jobb szórakozása, Tengődön. Mindenesetre megtörtént, aminek már réges-régen itt volt az ideje: a csoda az, hogy nem halhattunk róla, nem kapta fel a hírt a korgó bendőjű, mindenevő média.

Történt ugyanis (a napokban esett meg az eset), hogy úgy döntöttek a tengődiek: tesznek arra, hogy miért nem voltak eddig a figyelem középpontjában, (nagy ívben) tesznek valamit, ne mondhassa rájuk az utókor, nem tettek semmit a FALU MARKETING terén.

A somogyi dombok között (mögött) megbúvó falusiak a tettek mezejére léptek: tettek-vettek, lukat ástak, hogy bele helyezzenek ezt-ezt, amazt, hogy lezárják, ami eddig volt, mindazt, amiben titok nincs, csak a nyilvánvaló jelenük megtestesülése, ötven évre terméskő alá rejtve, ZÁROLVA. Kőbe vésve áll már a falu központjában, több nyelven is, hogy mindenki értse: ne bolygassuk a múltat, a majdani jelent, melyben a népi bölcsességgel ellentétben, maguknak ástak vermet a tengődiek.

„mintegy ötvenen vettek részt a rendkívüli eseményen, ahol Lakos János polgármester arról beszélt, milyen fontos az utókor számára, hogy megismerje a mai falut. – Most, amikor a krómacél hengerben elhelyezzük a dokumentumokat, legfőbb szándékunk az, hogy szeretett falunkról üzenetet adjunk a jövő számára – mondta a polgármester. – Határozat rögzíti, hogy csak 50 év múlva bontható föl a henger. Elhelyezzük többek között a település jelképeit, a lakosság által aláírt névsort, a ma használatos református és katolikus imakönyv egy-egy példányát, jeles szülötteink életrajzát, a háborúk hősi halottainak névsorát, a képviselők, a vállalkozók nevét, az intézmények listáját, bélyegzőjét, jellegzetes terményeinket és a használatos pénzeszközök példányait. Az urna fölé nagy terméskövet teszünk, amelyre több nyelven is ráíratjuk: csak ötven év múlva nyitható föl. …A falunapi versenyeken a község legerősebb asszonya címet Vati Ferencné, a legerősebb férfi vetélkedőt pedig Hermann Attila nyerte. A focimeccs győztese a nőtlenek csapata lett. A kultúrműsorban néptánc-, aerobikbemutatót tartottak és felléptek a nyugdíjasok is.”

Ha mindezt egy fővárosi kreatív csapat találja ki és viszi véghez, egymásnak adnák a helyi polgármesteri hivatal kopott kilincsét a tévés stábok, a zaccos, reggeli rádióműsorok tengetnék, és nem pengetnék a humor húrjain az éterben (sicc!), és természetesen kényszerűen ott tengetnék életük néhány röpke percét a búvárlapok világvégi, legjobb tollú tudósítói… Tengőd végre megérdemelten egy napra a figyelem fókuszába kerülne: elmondhatnánk, a verem-csapda működik.

De nem, a világ nem figyelt még felt még fel Tengődre! Esetleg, ha minden jó megy: jövőre, a jelen vermelésének 1. évfordulóján.

Magam is csupán véletlenül botlottam bele az aprócska hírbe, mely a Somogyi Hírlapban tengődött.

A véletlen műve, hogy ezt a történetet megtaláltam, ahogy az is, hogy tovább böngészve olyan szolgáltatásra akadtam, mely virtuálisan kínálja a tengődi megoldás mását: e-mailt küldhetünk a jövőbe…
Most megnézem, van e egyáltalán a falunak honlapja, ha nincs holnapra lesz saját blogja, én ezzel a poszttal nyitom, ők talán folytatják. Miért ne tennék? Tessék, csak tessék…

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://tengod.blog.hu/api/trackback/id/tr2287668

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása